Üdvözöljük a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum honlapján!

A marosvásárhelyi római katolikus iskolai oktatás több évszázados múltra tekint vissza. A 13. században letelepedett domonkos szerzeteseket követően a ferencesek 1316-ban érkeztek Marosvásárhelyre. Egy 1525-ös feljegyzés szerint a ferencesek kolostori iskolát is működtettek. A reformáció során a város lakosságának jelentős része reformátussá vált, így csak az 1702-ben letelepedő jezsuita atyák tevékenységével indult újra a katolikus oktatás, Endes István atya vezetésével. 1708-tól beindult a gimnáziumi oktatás is. Többszöri helyszíncsere után az Erdélyi Római Katolikus Státus beruházásával, miután Körősi Albert-Kálmán építész tervei a kiírt pályázatot elnyerték, a szerényebb költségvetéssel Pápai Sándor által készített tervek alapján Csiszár Lajos építész kivitelezésével felépült 1903-1905 között a Főgimnázium iskolája, amely 1908-ban egy kollégiummal is bővült. A Klastrom utcai épületegyüttest, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnáziumot a kommunista államhatalom 1948, augusztus 2-án a 176-os dekrétummal államosította, az államosítás visszavonására csak 1998. január 8-án került sor a 7/1998 számú törvénnyel. Az épületegyüttes 2004-es visszaszolgáltatásakor az újrainduló katolikus oktatásnak a Bolyai Farkas Elméleti Líceum adott otthont, a Státus-ingatlan 2008-ban a városnak került bérbeadásra. 2012-ben a bérleti szerződés hatályon kívül került. Az új szerződés (2014. december 15) értelmében a 2015. januári 33-as számú önkormányzati döntéssel újraalakult Római Katolikus Teológia Líceum a 2015-2016-ös tanévben "hazaköltözve" kezdhette el az új tanévet.

Hírek

Iratkozás az előkészítő osztályba

2015.02.06 10:50
Az előkészítő osztályba az iratkozás február 16-án kezdődik. A szükséges információk a...
<< 2 | 3 | 4 | 5 | 6

Szavazás

Önnek hogy tetszik az új weboldalunk?

Nagyon tetszik. (976)
44%

Nem tetszik. (1 226)
56%

Összes szavazat: 2202